Az Első KDUG szubjektíven
A szombaton egybegyűlt 9 résztvevő érdeklődési köre a Drupal köré koncentrálódott, így - egyenlőre - a név eldőlt. Kecskeméti Drupal Használói Találkozó, vagyis KDUG. Az is eldőlt, hogy havi rendszerességgel szeretnénk találkozni, témaként pedig - elsősorban - esettanulmányok kerülnének a középpontba.
Sikerült tehát az egymással és a Drupallal való ismerkedést elkezdeni. A helyszín azonban kicsit kérdéses: volt olyan igény, hogy lehessen fogyasztani is valamit a találkozó közben, így várok ötleteket hasonló belvárosi helyszínre. (Nekem egy szubjektív szempontom, hogy nem vagyon hajlandó dohányfüstös helységben 5 percet sem eltölteni, nemhogy órákat. És itt nem a "nemdohányzó táblára", hanem a valódi levegőminőségre gondolok.)
A következő találkozó témájaként gyűjthetnénk ötleteket, hogy milyen honlap-típust vesézzünk ki. Én pl. a referenciáim közül bármelyiket szívesen bemutatom:
- milyen céllal,
- milyen modulokkal,
- milyen trükkökkel
- és milyen hibákkal csináltam (amit ma másként csinálnék).
Persze lehetne hasonló oldalakat összevetni is. Szóval várom az ötleteket.
| Csatolmány | Méret |
|---|---|
| KecskemetiDrupalTali_20090124.pdf | 2.99 MB |

Mégse itt
Kérem, hogy mégse itt, hanem a http://groups.google.hu/group/kdug csoport tagjaként beszéljük majd meg ezeket a kérdéseket.