Magamról

Több szóval jellemezhetem magam: férj, apa, oktató, programozó, de leginkább azt tartom fontosnak elmondani, hogy Jézus Krisztus váltsága által Isten gyermeke lehetek. Számomra ez a legfontosabb.

Sokáig nem találtam azt a gyülekezetet, ahol maradéktalanul együtt tudjuk dicsérni Istent, és együtt tudunk az emberek felé is szolgálni. 1998-ban azonban megtaláltam a Kecskeméti Baptista Gyülekezetet, ahol meleg otthonra leltem.

Családom (akikért felelősséget vállaltam) jelenleg 6 tagú: feleségem, két fiunk Dani és Ábel, és két lányunk Dorka és Anna.

A Kecskeméti Főiskola GAMF Karának Informatika Intézetében tanítok elsősorban Java, C/C++ programozást, Webfejlesztést, Tartalomkezelést, Linuxot. Ezen kívül a kar honlapját szerkesztem aktívan.

2008 óta egyéni vállalkozási formában vállalok Drupal alapú webfejlesztést, és ezzel kapcsolatos oktatást.