Mennyit érnek önnek a jegyzeteim?

Munkaidőmön belül és kívül igen sok időt töltök azzal, hogy jegyzeteket írok. Önöknek. Ingyen. Ahelyett, hogy a családommal lennék.

A mai napig kb. 10 egyetemről és főiskoláról tudok, ahol ajánlott forrásként használják valamelyik jegyzetemet. (Az általános és középiskolákat nem számolom.)

Félreértés ne essék, nem fog megszűnni az ingyenes letöltés lehetősége. A fizetés csak önkéntes alapon, és a megelégedettséggel arányosan jöhet szóba.

Tehát még egyszer megkérdezem kíváncsiságból:

Mennyit érnek önnek a jegyzeteim?

Jogos a felvetés

Teljesen jogos ez a bejegyzésed, sokan milliókat keresnek hülye könyvekkel, amiknek semmi hasznát nem veszi az ember, ezek pedig olyan jegyzetek aminek igen nagy haszna van, én egészen addig elindulni sem tudtam, amíg nem találtam rá a jegyzeteidre. Próbáld meg ezt a ChipIn "izét", bár nem tudom, hogy lehet megvalósítani.

Mennyit érnek önnek a jegyzeteim?

Hali!

Én tavaly decemberben vizsgáztam programozásból egy esti tanfolyamon.
Igaz, ez nem ér fel egy főiskolai ill. egyetemi végzettséggel, de mivel már dolgozó ember vagyok, nem engedhettem meg magamnak.
A webprogramozás jegyzetet tavaly év elején töltöttem le, és elég sokat tanultam belőle.
A vizsgamunkám egy PHP alapú weblap volt, amihez adatbázis is társult (MySQL).
A tanfolyamon kb. 25-en indultunk, ebből 3-an jutottunk el vizsgáig és kettőnknek sikerült.
Ebben a sikerben nem kis része volt a jegyzetednek is, mert rengeteg hasznos dolgot sikerült belőle megtanulni.
Ezért ezúton szeretném Neked megköszönni, hogy elérhetővé tetted!
Isten tartsa meg jó szokásodat! :)
A Java jegyzetet is letöltöttem, mert nagyon érdekel ez a pr nyelv, most épp azt tanulgatom autodidakta módon.
Minden jót kívánok a továbbiakban!
Dani

jegyzet

Szerintem a család mindennél fontosabb, a megírt jegyzeted az évek múlásával a múlté lesz, de az emlékek örökké megmaradnak.
Érdemes ezt meggondolni, mindemellett a jegyzet hasznos, de a mai világban mindenért meg kell fizetni..

ez van.

felvetés

Én azt szeretném ehhez hozzászólni, hogy amihez hozzálehet jutni ingyen azért mg ha mondják is kevesen fizetnének. Legfőképpen az nem fizetne akinek a legtöbbet éri meg. Egy könyvben való kiadás sokat lendíthetne a jegyzeteken. Mivel legfőképpen a GAMF-os diákoknak írja Tanár úr, egy nagyon kézenfekvő dolog hogy gamfos jegyzet készüljön belőle. Több diáktársamat is láttam, akik kinyomtatták a lapokat, mert az emberek nagyrésze most is a papíros formátumot részesíti előnyben.
De szerintem olyan jól sikerülnek ezek a jegyzetek, hogy akár könyvsorozat is készülhetne belőle.
Még ha továbbra is ingyen hozzá is lehet jutni a jegyzethez, akkor is sokan megvennék papír alapon.
Tisztelettel:
B.K.

paypal donate

Szerintem mehetne ki jobb fentre egy paypal donate.

Tanár Úr jegyzetei igen jó gyorstalpalók.

Ha nem csak gyorstalpalók

Üdvözletem!
Sajnos nem gyakran látogatok el weboldalára, de a jegyzeteket időközönként megszoktam nézni.
Amennyiben e-bookot csinálna , amely tényleg precíz és kidolgozott azért egyáltalán nem lenne pofátlanság pénzt elkérni.

Egy olyan könyvet kerestem ami webalkalmazások felépítéséről szól, és amiben részletezve van az EJB, JPA , JAVA EE , JSP , SERVLET , JSF, HIBERNATE.

A lényeg hogy olyan témakörben kell jó könyvet készíteni ami még nincs magyarul.

Tudom hogy ezek nem kis témakörök és nagyon sok munkát igényelnek (akár 1 évet is), de a lényeg az hogy ez már ne a kezdőknek szóljon hanem a fejlesztőknek, és ha mégcsak elektronikus formában is jelenik meg és lenne egy kis ízelítő a tartalomból, és úgy látom hogy tényleg jól leírja összefoglalja a fentebb megjelent techinkákat, akkor akár 7000 Ft-ot is ellehetne kérni érte, szerintem nem egy vásárló lenne, esetkeg a kiskapu.hu - val is felvehetné a kapcsolatot, ha nagyon jó elektronikus könyvet csinál, persze biztosan csak részesedés fejében kerülne be a könyvek közé mint letölthető elektronikus könyv.

A baj csak a warez világa lesz.

Köszönöm a javaslatot

Az én esetemben ez az irány nem fog működni.

  1. Én elsősorban a szélesebb rétegeknek szóló, kezdőbb témákban vagyok otthon mind a saját tudás, mind az oktatási tapasztalat terén.
  2. Csak olyan téma jöhet szóba, amelyet direktben tudom használni a főállásomban is. Ebbe a fenti téma nem fog beleférni. (Láttam is ilyen magyar nyelvű könyveket.)
  3. Nem akarok szakítani a nyílt, közösségi megközelítéssel, és emiatt se szeretnék nehezebb témákat elővenni.
  4. Próbálgatom a hibrid megközelítést alkalmazni a hagyományos tankönyv és a köré épülő webes közösség között.

Szerintem ne pénzt kérj érte,

Szerintem ne pénzt kérj érte, hisz ingyen adod. Az emberek nem fogják érteni, hogy most akkor miért is fizetnek, ha egyszer ingyen van.

1.
Leggyorsabban járható út szerintem, ha egyetemi jegyzetként kiadod. (ezt már írták is előttem) így fizetni egy könyvért kell majd, esetleg egy plusz cd-ért amin ott vannak a szükséges programok (nyílván csak a szabadon terjeszthetőek)

2.
A másik lehetőség, hogy támogatókat keresel hozzá(ebben a segítségemet fel tudom ajánlani). Itt mondjuk gondolok a következőkre:

GAMF az iskola fizesse meg, ha egy oktatója jegyzetet készít. Mekkora reklám már a GAMF-nak, hogy egy ekkora arc tanít náluk? Széles-e hazában mindenki tudja már, hogy aki webes programozást szeretne tanulni az a GAMFon jó helyen jár.

A többi 10(szerintem ez jóval több) intézmény - Mekkora lebőgés már, hogy olyan töketlen oktatókkal dolgoztatnak, akik képtelenek egy jegyzetet írni és más intézmény jegyzetét használják. Legyen ott a nevük a jegyzetben, hogy ezt Te az ő "megrendelésükre" is készítetted.

OKM - direktbe is meg lehet őket keresni, talán úgy is adnak támogatást de biztos van pályázatuk is erre.

3.
Mi lenne, ha megnyitnád és lehetőség lenne több oktatónak is beszállni ebbe a hatalmas munkába? (lehet nyitott kapukat döngetek)

pp

Nem kérek pénzt

Nem kérek pénzt, ahogy azt eddig is próbáltam leírni. Ez csupán egy lehetőség, ha valaki úgy gondolja, hogy neki értékes a jegyzet, akkor hozzájárulhasson - ha akar. Tudom, hogy ezt sokan naiv dolognak tartják, de ezen nem kívánok változtatni.

Hivatalos jegyzetként több okból se szeretném kiadni:

  • a kiadó nem preferálná, hogy én ingyen is adnám
  • nem tekintem befejezettnek, így gyorsan ki tudok adni javított, bővített kiadást
  • nem tekintem annyira jónak, hogy ezt ilyen hivatalosan adjuk ki
  • a többi intézménynél az ajánlást nem hivatalosan teszik közzé, hanem hallgatói visszajelzésekből, esetleg oktatói honlapokról derül ki

Wiki-szerűen semmiképpen nem szeretném megnyitni, mert azért az elsődleges GAMF-os célokat szem előtt szeretném tartani. Tehát minimum szerkesztői szinten ragaszkodom a munkáimhoz. Azért van esély arra is, hogy 1-2 kollégám anyaga is beépítésre kerül, és külső javaslatokat is szívesen veszek. (Eddig is sokszor figyelembe vettem mások véleményét, munkáit.)

Nem hiszem, hogy érted amit

Nem hiszem, hogy érted amit írok.

Ha azt kéred, hogy ha tetszett adj érte pénzt, akkor pénzt kérsz érte. Te mit tennél, ha azt mondanák, hogy itt van ez a cucc ha kell ingyen a tiéd, de fizethetsz érte? Ha ezt egy idős nénike árulja és te személyesen a kezéből kapod akkor valószínűleg fizetsz érte többet. Erre itt nincs lehetőséged, hisz ezt a jegyzetet úgy is letöltheti bárki, hogy én belinkelem a blogomon és csókolom. Próbaképpen kitettem a tanarurkerem.hu-ra egy ilyen támogatós cuccot, de eddig még nem érkezett egy fitying se, egy év múlva talán lesz rajta valami.

A lényeg, hogy szerintem a konstrukció - ha akarsz akkor fizess - nem működőképes.

A támogatós megoldás miért nem jó?

pp

A szellemi termék minden fejlett országban fizetős!

Az idő pénz, hallani sokat a már közhelyes mondást. Főleg ha az ember a családjától veszi el! Szerintem e-book formában,már régen el kellett volna kezdeni a fizetős terjesztését. Több ezer forintot csak nyomtatásban megjelent formában lehetne értékesíteni, de ehhez tőke és bátorság is kell, mert ugye vagy össze jön vagy nem! De aki mer, az nyer, ha már a közhelyeknél tartunk. Én szívesen fizetnék érte, jegyzetenként 500Ft-ot, ami ha csak én veszem meg, méltánytalanul alacsony összeg, ellenben ha már pár ezren letöltik, szép kis summa, és a család is jobban mosolyogna, a számítógép előtt töltött idő közben is! Egyes alap jegyzetek akár egész leckékké fűzve fizetősek lehetnek! De én csak Paypal-al akarok fizetni! Üdv
Csoma Gergő

Félmegoldás

Kedves Tanár Úr!

Hihetetlen, hogy vannak még emberek, akik önzetlenül segítenek másoknak! (a jegyzeteken kívül lásd pl. a kecskeméti Drupal találkozókat)

Értelmes ötletnek tűnik számomra például az, hogy a következő jegyzetet -aminek a címét közzéteszi- csak akkor publikálja, ha egy bizonyos összeg összegyűlt támogatásokból. Olyasmire gondolok, mint az a ChipIn-dolog, ami a Drupal oldalán is volt - kiírná, hogy mennyi pénz jött már össze vagy hogy mennyi szükséges még. Ezzel senkit nem kötelezne fizetésre, viszont akinek fontos lenne a jegyzet, biztos támogatná annak nyilvánosságra hozatalát.

Üdvözlettel:
Gnép

Mennyit ér Önnek a jegyzet

Kedves Tanár Úr!
Nagy örömmel figyelem, hogy fáradozása milyen szép eredménnyel jár. Ezek a jegyzetek (könyvek) szerintem jelentős igényt elégíthenének ki, s nem kizárólag a főiskolai hallgatók körében. Szeretném, ha nyomtatott formában is viszontláthatnám.
Persze ez nem jelenti azt, hogy az ingyenes letöltési lehetőséget fel kéne adnia. Talán azt az utat kéne járnia, amit Torma László Az Ubuntu világa c. könyvével tett. Ahogy olvastam, az Ad Librum Kiadó kis példányban ad ki hasonló témájú könyveket, akár kis példányszámban is. Ezt kéne megpróbálnia.

Tisztelettel
Telkes András

Felmerült már

Ezzel a módszerrel le kellene mondanom a gyakori bővítés lehetőségéről. A Drupal és a Linuxos jegyzetem sokat fog alakulni a következő félévekben. És remélem, hogy ez nem is áll le.